Éliás István

Herman Ottó Múzeum

Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A múzeumpedagógiával rajztanárként kerültem kapcsolatba, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hároméves szakirányú képzésén.

Egyik alapítója és vezetője vagyok a 2001-ben létrejött Miskolci Múzeumpedagógiai Műhelynek, amely a Miskolci Galéria pártolásával jött létre. A Galériában 2008-ban létrehozott NAGY KUNSZT Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeumot vezetem, amely múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz tematikus bemutatókat rendez kortárs művészek munkáiból válogatva, kifejezetten pedagógiai szempontok szerint összeállítva és installálva.

Huszonhárom éves általános-, középiskolai- és múzeumi tanítás után 2010-től a Miskolci Galéria múzeumpedagógusaként dolgozom. Gyakorlatra épülő módszertani segédanyagokat készítek, honlapot vezetek és szakmai blogban közreműködöm.

2006-tól MOKK szakkoordinátorként a múzeumi oktatási segédanyagokkal és a képzőművészetre épülő múzeumpedagógiai lehetőségekkel foglalkozom.

Végzettség
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, vizuális és környezetkultúra/múzeumpedagógia szak
Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, földrajz – rajz szak

Oktatói tevékenység
2009 –      felnőttképzés – Múzeumi Oktatási és Képzési Központ

  • Iskolák és múzeumok partnersége – Pedagógus továbbképzés (IMP 30)
  • Szórakoztatva tanulni, tanulva szórakozni – Projektmódszer a múzeumpedagógiában (SZT 60)
  • Oktatási célú múzeumi kiadványok – A feladatlaptól az online múzeumi csoportmunkáig (OMK 30)

Publikációk
Mit festene Munkácsy ma!? Műértő, Képzőművészeti Folyóirat, Bp. 2008/11. pp.14.

ZeneMŰtárgy. Múzeumpedagógiai kiadvány Kondor Béla festőművész és kortárs zeneszerzők munkáihoz (Csuka Tímeával közösen), Miskolci Galéria 2008

Oktatási segédanyagok készítésének elméleti és gyakorlati lépései, A kreatív, rajzos feladatok szerepe a múzeumi kiadványokban, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ, Szentendre (83-92.) 2009

Kunszt füzetek:Találkozás David Bowie-val, Egészen kis tájak, “Rembrandttól Picassóig”, Mesterkedő, HangON 2009 – 2012

KUNSZTOK – múzeumpedagógiai módszertani kisfilmek, Miskolci Galéria (http://vimeo.com/14919425) 2010 – GPS-szel vagy nélküle? – www.magyarmuzeumok.hu 2012

Elérhetőségek

Leave a Reply